A BENEI és Társa Kft egy cukrász dinasztiára épülő vállalkozás, amelynek alapjait a Benei nagyszülők és szülők korábbi cukrászata jelentette. Az 1900-as évek elejétől kezdődően a család színvonalas cukrászdát üzemeltetett Berettyóújfaluban. Az idő múlásával azonban a cég komoly fejlődésen ment keresztül, és ezzel egyidejűleg előbb Debrecenbe, majd Budapestre került át a székhely.
Itt dolgoztak családtagként később, a jelenlegi cég tulajdonosai és vezetői Benei László és felesége is. A cukrászdában nélkülözhetetlen ostyakészítés az ő feladatuk közé tartozott, amely tevékenység egyre komolyabb szerepet kapott a vállalkozás és az ő életükben. Ez odáig vezetett, hogy 1983-ban önálló családi vállalkozássá vált és fő tevékenységüket Budakeszin, cukrász és ostyakészítőként végezték. A cég már akkor is kiváló minőségre törekedett. Ezek a sikerek nagy lendületet adtak a kezdetben 2-3 főt foglalkoztató vállalkozásnak, amelynek dolgozói létszáma rövidesen 15 főre emelkedett. 1992-ben helyezték üzembe az első automata ostyakészítő gépsort. 1995-ben már külföldi piacra is dolgoztak. A dolgozói létszám felduzzadt 40 főre és 1996-ban üzembe helyezték az első automata nápolyigyártó gépsort. 1997-ben Budapestre költöztették üzemüket a Bogáncs utcába. Az új termelőüzem kialakítása kb. 2-3 évet vett igénybe és 2000-ben megtörténhetett az átköltözés. Ezzel egyidejűleg a korábbi betéti társaságból, korlátolt felelősségű társaság lett és a dolgozói létszám is megnövekedett 100-130 főre. A fejlődés nem csupán a cég nagyságában mutatkozott meg, hanem új termékek is megjelentek, amelyekkel új technológia alkalmazására is sor került. Az édes és sós teasütemények széles palettája került fel a sokféle nápolyi mellé a terméklistára. Az ehhez szükséges gyártó és csomagoló gépek alkalmazása pedig a szakmai színvonalat növelték. Ez a hatalmas fejlesztés a piacon is előrelépést jelentett. A hazai és a korábban már említett külföldi megrendelőkön kívül, újabb országok megrendelői kerültek palettára.
Célunk a védjegy használattal kapcsolatban a hazai feldolgozású termék megkülönböztetése, számának növelése. |
Bemutatkozás